Mikulás ünnepély

Iskolánkban december 6-án került megrendezésre a 2024. évi Mikulás ünnepély, melyen a 3. osztályos tanulók léptek fel egy rövid műsorral. Az előadásra november közepétől lelkesen készültek a gyerekek. A 10 fős osztályból az előadáson részt vett Bakó Rodrigó, Balogh

Adrián József, Banizs József, Gláz Gellért Milán, Jégvári Jázmin, Kocsis Szabolcs és Schulteisz Marc Matteo.

A műsor elején a tanulók köszöntötték a vendégeket, majd Kányádi Sándor: Ül a tél a hegy tetején című verssel indult az előadás. Ezt követően közösen énekelték

el az Ember, ember, december című dalt, melyhez egy egyszerű koreográfiát társítottak, melyben volt körséta, ritmusra tapsolás. A jól ismert Hull a pelyhes fehér havat is elénekelték a gyerekek, miközben

sétáltak a teremben. A műsor vége felé közeledve minden tanuló maga elé tartott egy általa kiszínezett képet a Mikulásról. Azon tanulók, akik Sarkadi Sándor: Télapó című verséből egy-egy versszakot mondtak, a magasba emelték a képet, ezzel segítve a közönséget, hogy épp kire kell figyelni.

A műsor végén szabad tánc volt, melyet meghallva a Télapó is megérkezett a gyermekek körébe, akik verset, mondókát szavalhattak részére. A bátor tanulók édességet választhattak maguknak.

A műsoron részt vett tanulók igazgatói dicséretben részesültek.