Szeptember: Iskolánk tanulói 2023. szeptember 18-án vettek részt a városi rendezésű Sportágválasztón, ahol többfél sportot is kipróbálhattak. Az iskolák közötti verseny keretében a sportintenzitási (részvételi arány) területen iskolánk első helyen végzett, összesítésben a hét dombóvári iskola közül a dobogós 3. helyet érdemeltük ki. Ugyanezen a napon került sor az Autómentes napra Dombóváron, melyen tanulóink szintén észt vettek. Október: Október az állatok napjához kapcsolódó programok, események jegyében telt iskolánkban. Állateledel gyűjtést szerveztünk a dombóvári gyepmesteri telep részére, mely az iskolában zajló állatvédelmi témahéthez kapcsolódott. Az összegyűjtött tápot, konzervet a DÖK tagjainak kíséretében adtuk át. November: November már az adventi készülődés jegyében telt. A város felkérésére iskolánk felső tagozatos tanulói műsorral készültek az adventi gyertyagyújtáshoz kapcsolódóan, melyet advent első vasárnapján mutattak be. Iskolánk felső tagozatos tanulói részt vettek a Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Márton napi rendezvényén, melyre a saját maguk által készített lámpásokkal érkeztek a gyerekek. November 24 - én került sor a Petőfi 200 „Szeptember végén” című kulturális programsorozat eredményhirdetésére egy gála keretén belül. Iskolánk két tanulója szép eredményeket ért el: Sárközi Kevin 3. osztályos tanuló versmondásban 3. helyezett, míg Boros Balázs 8. osztályos tanuló társasjáték készítésben a 2. helyet szerezte meg. December: December az ünnepi készülődésről szólt. Több osztály tanulói vettek részt a karácsonyi műsor előadásában. December 21.én a 8. osztály a Lázár Ervin program keretében Budapestre látogatott a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol a Csodaláda című előadást tekintették meg.
Sample Text