„ÁLLATI” PROGRAMJAINK

A tavalyi tanév során intézményünk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy elnyerte az Állatbarát Gyógypedagógiai Intézmény Címet. A gyermekek az egész tanév folyamán számtalan, az állatokkal kapcsolatos programon vettek részt. Csak hogy néhányat említsünk: rendőrkutyás bemutatót láthattak a Megyei Rendőrfőkapitányság munkatársainak segítségével, előadást hallottak állatvédelemről és a felelős állattartásról a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatárástól, vetélkedőn vettek részt, több kiránduláson is testközelből ismerkedhettek meg különböző állatfajokkal, megismerkedtek és aktívan részt vettek az állatok gondozásában. Mindezek után pedig az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával kiírt pályázatára benyújtott pályázatunkat elismerve, ünnepélyes keretek közt iskolánk ezen területen végzett munkáját az Állatbarát Gyógypedagógiai Intézmény cím megszerzésével ismerték el.

Az állatvédelmi témahét keretein belül tanulóink részt vettek egy izgalmas programon. A gyermekek egy lovas délelőttön jártak a Szikrázó Lovastorna kis tanyáján. Diákjaink a délelőtt során testközelből ismerkedhettek meg két lóval, Szikrával és Dézivel. A program során bővült tudásuk ezekről a csodálatos állatokról, megtapasztalhatták a lóápolás rejtelmeit, amelyet ők is kipróbálhattak, simogathatták, kényeztethették a lovakat, különböző rejtvényeket fejtettek meg, kézműveskedtek, kincsvadászaton vettek részt, és akinek kedve tartotta, Szikra ló hátára is felülhetett, megtapasztalhatta, milyen csodálatos érzés a lovaglás.
Szintén az állatvédelmi témahét kapcsán a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársaival karöltve, tanulóink a felelős állattartásról hallgathattak meg egy színvonalas előadást, valamint egy nagyon fontos témában, az állatkínzás témakörében hívtuk fel figyelmüket az állatvédelem fontosságára.
Az állatvédelem fontosságát szem előtt tartva pedig iskolánk Állatbarát-kört indított a tanulók számára, amely havi rendszerességgel kerül megtartásra. Ezen alkalmak során a gyermekeknek interaktív foglalkozásokat tartunk, kirándulásokat szervezünk, különböző előadásokon vehetnek részt.