2024. június 14-én, csütörtökön került megrendezésre a TEGYMI Móra Ferenc Általános Iskolában az immár második éve hagyománnyá váló „Ki mit tud?” II. fordulója. A tehetségkutató verseny II. fordulójára az iskola tanulói ismét nagy örömmel, kitartóan készültek. A házi versenyre a dombóvári Móra Ferenc Általános Iskola és a dombóvári fejlesztő iskola tanulói neveztek be. A versenyzők 4 kategóriában (vers, ének, tánc, egyéb) mutatták meg a tehetségüket. Egyéniben nagyon ügyesek voltak a versmondó tanulók. A táncos csoportok rendkívül ötletes, színvonalas műsorral (modern tánc, néptánc) szórakoztatták a közönséget, akik vastapssal jutalmazták a fellépőket. Ének kategóriában egyéni illetve csoportos előadást is láthattunk. A háromtagú zsűrinek ismét nehéz dolga volt. Kategóriánként I., II., III. helyezés mellett a tánc és az ének kategóriában még különdíjat is kiosztottak. Minden résztvevőre nagyon büszkék vagyunk, hiszen mindannyian ki mertek állni, bíztak önmagukban, tehetségükben, és ezt megmutatták társaiknak is. Hiszen MINDEN GYERMEK VALAMIBEN TEHETSÉGES, csak biztosítani kell számukra a lehetőséget, hogy megmutathassák, mit tudnak. Gulyásné Rákosfalvi Anita és Rákosfalvi Erika
Sample Text